Annyi hatás ér bennünket! Van amelyiket pillanatok alatt elfeledjük, a másik örökre belénk ég. Vajon mi irányítja ezt a szelektív tárolást?
Képek, hangok, tekintetek, illatok.
Minden fontos. Csak nem biztos, hogy azonnal értjük, miért.
Felelősség, önzetlenség, bizalom - ezek a fogalmak jelenleg hiányoznak a politikai fogalomtárból. A társadalmi méretű változás alapja, hogy ezek a szavak visszanyerjék jelentőségüket.
Egy kérdés, ami sokkal több, mint egy kérdés...
605.885 ember az aláírásával üzent a politikusoknak. Ők azonban nem értettek belőle semmit. A népszavazás kérdésének története a kezdetektől máig
Minden, ami érdekes lehet, és ami nehezen illeszthető be az eddigiekbe. Bízom benne, hogy nem csak számomra érdekesek és tanulságosak az itt összegyűjtött anyagok.
Köszöntöm honlapomon – mely egy rendhagyó portré-oldal.
Ugyanis nem rólam szól. Sokkal inkább egy folyamatról – mely szinte állatorvosi lóként mutatja a jelen politikai rendszer hibáit.
Ebből én már tanultam – s akik velem együtt figyelemmel kísérték, vélhetően hasonló elhatározásra jutottak: tenni kell, hogy ne maradjon így!
Az elmúlt néhány hónap alatt bennem a tehetetlen elégedetlenség helyére a céltudatos elszántság lépett.
Ezt sokan szimpátiával figyelik – de tudom hogy olyanok is vannak, akik ennek egyáltalán nem örülnek. Mit keres egy civil a pályán?!
A kérdésre ez a honlap a válasz!
Ma délben egy budapesti sajtótájékoztatón jelentettem be, hogy az ajánlószelvény-gyűjtés félidejében az országos listaállításhoz szükséges kopogtatócédulák fele már a birtokunkban van.
Sokszor mondtam már, hogy mikor megelégeltem azt a tehetlen helyzetet, amelyet sokunk átlátott, és elindítottam a népszavazási aláírásgyűjtést, még nem sejtettem, milyen fontos terhet veszek magamra.
Emlékszik a kedves Olvasó a 2008-as olimpiai játékokra? A pekingi Olimpián Magyarország a kajak-kenu sportágban volt a legeredményesebb, összesen négy érmet szereztünk.
A Civil Mozgalom szerint a választásokon meglepetést fognak okozni, mert az országban civilből van a legtöbb - mondta Seres Mária, a mozgalom elnöke a jelölteket bemutató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Tegnap a kicsik iskolájában egy szülő mesélte, hogy itt Nyíregyházán is több postafiókot feltörtek a kopogtatócédulák miatt, ahogyan az országban több helyen hallani meg nem érkezett vagy ellopott ajánlószelvényekről.
…a cselekvés éve
Nem gondolom, hogy a rendszerváltás után 20 évvel arra kellene törekedni, hogy egy párt ötven százalékos vagy annál nagyobb többséggel kerüljön hatalomra.